52 ponttal nyertek a kosarasok
Az NB II-es férfi bajnokság nyugati-csoportjának 13. fordulójában a Siófoki Kosársuli csapata látogatott a Dombóvári KKE gárdájának otthonába - a Szuhay Sporcentrumba - január 27-én.

A pontvadászat idei első két meccse nem úgy sikerült Szőke Balázs legénységének, mint azt az edző remélte. A két váratlan vereséget mindenképpen győzelemmel szerették volna feledtetni a tabella 10. helyén álló riválisukkal szemben a hazai kosarasok.  

A vendéglátók - a trénerükkel előre megbeszélteknek megfelelően - gyors játékkal kezdték az összecsapást: szervezetten és szigorúan védekeztek, a támadásaikat ötletesen szőtték, a saját és a siófoki palánk alatt is jó arányban gyűjtötték be a gyűrűről az elhibázott kísérletek után lepattanó labdákat. Tóth Máté vezetésével az első negyed végére 17 pontos előnyt szerzett a DKKE együttese. A folytatásban sem lankadt Tóth Mátéék figyelme és lelkesedése. Továbbra is ők irányították a mérkőzést, agresszív akcióik végén számos alkalommal könnyű kosarakat szereztek az őket szellősen őrző Balaton-partiakkal szemben. Az első félidő végén az eredményjelző 67:36-os dombóvári vezetést mutatott.

A fordulást követően pályára léptek a házigazdáknál azok a fiatalok is, akik a bajnokság során eddig kevés lehetőséget kaptak. A fiatalokban sem kellett csalódnia Szőke Balázsnak: valamennyien nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe és néhány szép kosarat is dobtak. A harmadik felvonás zárására az enerváltan játszó siófokiak hátránya tovább nőtt, míg ők 56 pontnál tartottak, addig riválisuk már 97-nél járt. Az utolsó etapban is komolyan vette az addigra már eldőlő találkozót a DKKE csapata, melyet hangos bíztatással űzött a közönsége. A közös produkciónak az eredménye nagy különbségű - 124:72 arányú - diadal lett.

Dombóvári KKE - Siófoki Kosársuli 124:72
Dombóvár: Tóth M. (26), Tóth K. (17), Banai A. (15), Szilágyi T. (15), Csapó (11), Kun (10), Lovas (9), Pölöske (6), Szabotin (6), Heisz (4), Csáki (3), Murvai (2)


2018 JAN 29 13:09:59/