Anna napi búcsú a Szőlőhegyen
Július 25-én, szombaton a dombóvár-szőlőhegyi Anna napi búcsú a 10 órakor kezdődő szentmisével vette kezdetét, amelyet követően került sor a Mária forrás megáldására. 

 Mivel a forráshoz autóbusszal nem lehetett eljutni, ezért a kápolnától Dombóvár Város Önkormányzata – főleg az idősebbekre való tekintettel – kisbuszokat indított a rendezvény helyszínére, majd vissza.
A délutáni programok kezdetét a körhinták beindulása és a bohócos, gólyalábas megnyitó jelezte. Ezt követően Stifter Balázs, a Skaczok zenekar, a Nita Dance Club táncosai és mazsorettek léptek színpadra. A szkander- és sörivó versenyt fürdőruha bemutató tette színesebbé.
A szervezők gondoltak a gyerekekre is, akik leginkább a légvárnak, a csillámtetoválásnak és a lufihajtogatásnak örültek, de beülhettek egy rendőrautóba, ingyenesen lovagolhattak, kipróbálhatták a floor ball-t vagy játszhattak önfeledten a habpartyn. Sokan megcsodálták Tücsi Buggy autóit, a Sufni Tuning Kerékpárszervíz különleges kerékpárjait, elismerően tapsoltak a D-Ride-osok ugrásainak vagy a Dombó Dog fegyelmezett kutyáinak.
Nem maradhatott el a tombolasorsolás sem, amely után a főtámogató, Talapka Rudolf és Szabó Loránd polgármester köszöntötte a megjelenteket és konferálta fel az est sztárvendégét, Pál Dénest, aki nagyszerű hangulatú koncertet adott. A búcsú a szokásos esti bállal zárult.
Mindenkinek, aki kilátogatott a rendezvényre az volt a véleménye, hogy remek hangulatú, programokban gazdag volt az idei Anna napi búcsú.

2015 JÚL 27 19:51:25/