Egy héten át gyakoroltak az ökölvívók
A helyi Hobby Box Club csapata sikeresen teljesítette azt a 168 órás rekordkísérletét, mely során május 21. és 28. között folyamatosan volt aki tréningezett a Tanácsköztársaság tér 9. szám alatti edzőteremben.

Az ökölvívás iránt érdeklődő városlakók 2017 márciusa óta használják a  Forgács Sándor által kialakított létesítményt. Az egykori amatőr és profi bokszoló a hét napon át tartó tréninggel a küzdősportra kívánta ráirányítani a kicsik és a nagyok figyelmét. Napközben általános- és középiskolás diákok gyakoroltak egy-egy alkalommal két órát, majd este, éjszaka, hajnalban és reggel felnőttek léptek a helyükre, hogy fejlesszék az erejüket, az ügyességüket, a gyorsaságukat. A tréningeket „Forgi”, valamint segítője, az amatőr öklözőként ugyancsak szép eredményeket elért Csősz Nikoletta vezényelte. A boksztermet rendszeresen látogató mintegy 30 dombóvári és környékbeli sportember többsége az egy hét alatt négyszer-ötször is kesztyűt húzott, de a csúcsot egy - az ötvenes évei vége fele járó - hölgy állította fel, aki összesen tizenhétszer edzett.

2018 MÁJ 30 09:08:51/