Eredményes az utánpótlás-nevelés az úszóknál
Március 11-én a Német Közösségi Házban tartotta évértékelőjét a Dombóvári Sportiskola Egyesület, amelyben három edző irányításával öt csoportban közel száz gyerek úszik és öttusázik.

Zemán Zoltán elnöki megnyitójában arról beszélt, hogy legnagyobb sajnálatukra a Magyar Úszó Szövetség új vezetése nagyságrendekkel kevesebbel támogatja a klubokat - így az övékét is - mint a korábbi, ezért nyitottak voltak a Magyar Öttusa Szövetség megkeresésére, mely arról szólt, hogy legyen a Dombóvári Sportiskola Egyesület a sportág egyik vidéki bázisa. A Katona József utcában lévő Farkas Attila Tanuszoda konditermének felújítása is a MÖSZ támogatásával valósul meg. A futóedzéseket a DOVASE trénere, Fazekas Gáspár irányítja. Néhányan már megkezdték a vívás alapjainak elsajátítását is. A klubvezető kiemelte, hogy a fiatalok sikeres sportolásához nélkülözhetetlen a szülők áldozatvállalása is, ami szerencsére nagyon sok família esetében adott.
Kecskés Andrea vezetőedző a tavalyi esztendőről szóló értékelésében kiemelte, hogy az úszók több mint egyharmada ért el minősített eredményt és szerzett ezzel bronz-, ezüst- vagy aranyjelvényt. Az országos versenyeken időeredményeik alapján tizenheten indulhattak és közülük a különböző megmérettetéseken jó néhányan dobogós helyezéseket is elértek.
A 2017-es év értékelőjén kiosztották az öt csoport legszorgalmasabb sportolóinak járó elismeréseket, az egyesület legjobb úszójának díját Király Dani kapta.


2018 MÁR 14 10:34:01/