Fejlesztésekbe kezd a Szent Lukács kórház
A Dombóvári Szent Lukács Kórházban szakmai és technológiai fejlesztéseket valósítanának meg összesen mintegy 49 millió forintos támogatásból, amelyet egy tavaly év végi konszolidációs pályázaton nyert az intézmény.
Dr. Kerekes László főigazgató lapunknak elmondta, a tervek szerint 2017. júniusától a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együtt végeznék el a patológiai tevékenységet, továbbá kicserélnék a régi hűtőkamra rendszert is, összesen 5,9 millió forintért.

Ezen kívül a képalkotó informatikai berendezések bővítését is tervezik, amelyre 8,89 millió forintot különítettek el. A szakszerű és biztonságos diagnosztika része a laboratóriumi hűtőkapacitás cseréje is, erre mintegy 2 millió forintot fordítanak.

A szennyvíz-kibocsátás mérési biztosítása 4 millió forintos forrás felhasználásával valósul meg, a gunarasi fürdőben működő medence vízforgatóval való ellátásához pedig 18 millió forint áll majd rendelkezésre. A pincehelyi és a tamási telephelyekre történő szállításokhoz két kisteherautót állítanak szolgálatba 10 millió forintért.

Dr. Kerekes László kifejtette, hogy a fejlesztések két év alatt megtérülnek, azok évente mintegy 29 millió forintos
megtakarítást jelentenek. A szükséges anyagbeszerzések már megkezdődtek és a munkákat az elkövetkező hónapokban már el is kezdik.


2017 JAN 18 11:47:28/