III. Természetesen Dombóvár Kupa
A III. Természetesen Dombóvár Kispályás Labdarúgó Kupát a Nagy Sportágválasztó keretein belül tartották meg szeptember 19-én. Három évvel ezelőtt Dombóvár rendezte meg először Szabó Loránd polgármester úr ötlete alapján, amely egy mozgó műfüves mobilpálya volt.  

A Kupára 12 csapat nevezett be. Voltak olyanok is, akik már állandó résztvevőnek számítanak. Frappáns csapatnevű játékosok jelentkeztek, amelyek közül első helyen a Titánok csapata végzett. Második befutóként a Határfogadók szereztek helyet, majd végül, de nem utolsó sorban a dobogó harmadik helyét a Falábúak foglalhatták el. A kupa résztvevői között a Határfogadók csapata a győzelmen kívül mindent vitt, hiszen a tőlük induló Horváth Ádám nyerte el a legjobb kapus díjat, valamint a szintén csoporttárs Gyeraj Attila érdemelte ki, a mezőnyjátékosa címet.

 

A Nagy Sportágválasztó tökéletes lehetőséget adott arra, hogy a két rendezvényt összevonják, hiszen mindegyiknek egy az üzenete: A Sportolás fontos! A kupákon olyan korosztályok is részt vettek, akik szombat délután, nem biztos, hogy megmozdultak volna. A mobil műfüves pálya, amelyet Szabó Loránd polgármester úr talált ki 3 évvel ezelőtt mutatja, hogy a sportban is mennyi újszerű innovációs lehetőség lakozik.


2015 SZE 24 15:52:00/