Idén is együtt ünnepeltek
A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai advent idején már régóta a gunarasi Camping Étteremben gyűlnek össze azért, hogy részt vegyenek közös karácsonyukon.

Idén sem volt ez másként, a hagyományt folytatva december 7-én tartotta szokásos összejövetelét a civil szervezet a szeretet ünnepére való felkészülés jegyében. Előbb a Gyöngykoszorú Kultúrcsoport adott énekes-zenés-verses műsort, majd Szabó Loránd, a város polgármestere és Tóth Gyula, a képviselő-testület civil tanácsnoka köszöntötte a közel 100 szépkorút. Mindketten arról beszéltek, hogy Dombóváron jó nyugdíjasnak lenni, mert az önkormányzat és intézményei, valamint a különböző társadalmi szervezetek egész évben gazdag programsorozatot kínálnak az olyan helybeli idős embereknek, akik szórakozásra, kikapcsolódásra, kultúrára, vagy az együttlét örömére vágynak.


2017 DEC 08 14:18:40/