Ismerik a fiatalok a természetet
Nemrégiben Győrújbaráton rendezték meg a II. Országos Natúrparki Vetélkedő fináléját, melyen a 12 csapat között ott volt a József Attila Általános Iskola négy fős alakulata is.

A megmérettetésen olyan oktatási intézmények együttesei vehettek részt, melyek korábban megnyerték a környékükön található natúrpark versenyét. Ilyen volt a Kapos-hegyháti Natúrparkot képviselő „Arceparék” együttese, aminek a tagjai a legjobb eredményt érték el az idei Város hete-programosorozat keretén belül a Szigeterdőben lebonyolított területi fináléban. Az újdombóvári iskolába járó diákok előbb csapatépítő játékokon vettek részt, majd gyalogtúrával hódították meg a Lila-hegyet, ahonnnan csodálatos kilátás nyílt a Sokorói-dombvidékre. A szervezők a vetélkedő döntőjének témájául a hazai natúrparkokat, valamint a természet- és tájvédelmet választották. A gyerekek 12 állomáshelyen adtak számot tudásukról, ügyességükről és kreativitásukról. A tanulók többek között gyógynövényeket ismertek fel, mogyorót célba dobva mókust etettek, a fészekből kipottyant madárfiókát kötélen fára mászva helyezték vissza, de énekeltek és eldöntötték azt is, hogy szükség van-e egy erdei kiránduláshoz a szelfibotra.
Az eredményhirdetésen Székely Rita, a Pannontáj-Sokoró Natúrpark vezetője arról beszélt, hogy a döntő két napján mindenki nyert, volt aki élményekkel-tapasztaltokkal gazdagodott, mások ismeretségeket-barátságokat köszönhetnek a találkozónak. A II. Országos Natúrparki Vetélkedő fináléjában az Írottkő Natúrparkból érkezett lányok diadalmaskodtak, a második helyet a házigazdák szerezték meg, míg a harmadik a Vértesi Natúrpark gárdája lett. A József Attila Általános Iskola Pintér Bence, Regenyei Áron, Kéri Panna, Pallos Gréta összeállítású alakulata remek teljesítményt nyújtva hatodikként végzett. A fiatalokat Pretzné Wald Ildikó földrajz-testnevelés szakos pedagógus készítette fel és kísérte el a versenyre.

2018 MÁJ 30 09:09:27/