Jó szokások kell kialakítani a táplálkozás során
Az Illyés Gyula Gimnázium diákjai az elmúlt hetekben a környezettudatos gondolkodás és életmód megismerése érdekében több olyan workshopon vettek részt, melyek központi témája a fenntartható fejlődés volt. A fiatalok részéről nagy érdeklődéssel kísért előadássorozat zárófoglalkozását december 13-án a Tinódi Házban tartották.

Kisvárdainé Fábián Erika arról beszélt tanítványainak, hogy sok tudós beszél nagy számokról és problémákról, de mindenkinek hozzá kellene járulnia az emberi élettér megóvásához.
- A gyerekekben az élelmiszerek vásárlásával és felhasználásával kapcsolatos jó szokásokat próbáltam kialakítani - emelte ki a középiskolai tanár. - Interaktív módon próbáltam az ehhez szükséges ismereteket átadni. Örülök annak, hogy hogy egy sikeres pályázat révén lehetőség nyílt arra, hogy meg tudtam nekik olyan különleges, ma még ritkán használt csomagolóanyagokat és evőeszközöket mutatni, amikkel eddig nemigen találkoztak.
A pedagógus beszélt többek között a búzakorpából, vagy kukoricából készült, lebomló csomagolóanyagokról, melyek komposztálhatók, tehát nem termelünk velük hulladékot. A gyerekek a tudatos vásárlás fogalmával és gyakorlatával is megismerkedhettek.
- Nem szabad éhesen menni vásárolni, mert minden felesleges dolgot megveszünk - mondta tanácsként a pedagógus. - Tervezzük meg előre a menüt, így ahhoz csak a tényleges hozzávalókat kell beszerezni. Arra is szükséges odafigyelni, hogy honnan származnak az alapanyagok, hiszen nem mindegy, hogy az azokat szállító járművek az útjuk során mennyi széndioxidot bocsátanak ki.
Az utolsó foglalkozáson egy vászonzacskót is készítettek maguknak a diákok azért, hogy ne műanyagszatyorral menjenek bevásárolni.
A fenntartható fejlődést az elméleti és gyakorlati oktatás középpontjába helyező programsorozat zárásaként Szabó Loránd polgármester egy-egy oklevelet nyújtott át a kisgimnazistáknak.


A Kreatív Dombóvár-programsorozatba tartozó rendezvény az EFOP-1.5.3-16-2017-00063 „Humán szolgáltatások fejlesztése a dombóvári járásban”- pályázat keretében valósult meg.

2018 DEC 14 11:11:14/