Kalóriaégetés a dombóvári városházán
November 5-én díjkiosztóval zárult a Szabó Loránd polgármester kezdeményezésére fél éve indult kalóriaszámláló verseny. Az elismeréseket Ilia Anita ifjúsági és sportreferens és dr. Letenyei Róbert jegyző nyújtotta át a városházán.

A fél éven át tartó kihívás eredményeként 2.374.039 kalóriát égettek el a résztvevők. Ez kézzelfoghatóan például 427 kg csokoládét vagy 909 kg fehér kenyeret jelent. A megtett távolságot, sebességet, pulzusszámot speciális intelligens órák segítségével követhették nyomon a versenyzők.


A kezdeményezés célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód fontosságára és a hivatali dolgozók mindennapi életének részévé tegye a rendszeres testmozgást. A programban a hivatal munkatársainak 75%-a vett részt, szám szerint 64 főből 48. A május elsejével indult akciónak köszönhetően javult az ülőmunkát végzők állóképessége, sőt volt, akinél teljes életmódváltást eredményezett.


A megmérettetésen egyéni és csoportos teljesítményt is mértek. Az abszolút nyertesnek járó díjat Tobler György vette át az általa teljesített 221.891 kalóriával. Az irodák közötti csoportos versenyen az Önkormányzati Iroda érte el a legmagasabb elhasznált kalóriaszámot, amivel az elismerés mellett egy iroda összetartó napot is nyertek. A képen a versenyen kiemelkedő eredményeket elért hivatali dolgozók  láthatóak.

2015 NOV 06 10:49:16/