Két arany- és egy ezüstérmet nyertek a súlyemelők
Stróbl Fanni, Horváth Hanna, Mohai Olivér és Abosi Marcell az egész nyarat azért edzette végig keményen, hogy valamennyien jól szerepeljenek az idei U15-ös és U17-es országos bajnokságon, amit augusztus utolsó hétvégéjén Kecskeméten rendeztek.

A Tamási Koppány SE színeiben versenyző és a dombóvári Z2 Cross Gymben Gábor Balázs edző irányításával szorgalmasan készülő fiatalok alaposan kitettek magukért Bács-Kiskun megye székhelyén, ugyanis valamennyien megjavították az összetett egyéni csúcsukat, amivel két arany-, egy ezüstmedália mellett egy negyedik helyezést is szereztek.
Elsőként Horváth Hanna lépett dobogóra a serdülők 58 kilogrammos súlycsoportjában. A címvédő 47 kilogrammot szakított és 58 kilogrammot lökött. A tehetséges lány 105 kilogrammos összteljesítményével ismét aranyérmet szerzett. Ugyanebben a korcsoportban a 69 kilogrammos fiúk mezőnyében Abosi Marcell versenyzett. Az újonc 70 kilogrammos szakításával és 89 kilogrammos lökésével épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett.
Az ifjúságiak között az 58 kilogrammos lányoknál Stróbl Fanni, a 77 kilogrammos fiúknál pedig Mohai Olivér mérette meg magát. Az előbbi sportoló 49 kilogrammos szakítással és 62 kilogrammos lökéssel a második lett.
A legnagyobb fejlődést Mohai Olivér mutatta, aki tavalyi győztes eredményén 44 kilogrammot javítva - 220 kilogrammos összteljesítményével - újból a dobogó legfelsőbb fokára állhatott.


2018 AUG 27 10:09:18/