Öt település lakói lesznek a pályázat nyertesei
A kistérség humán kapacitásainak, valamint szolgáltatásainak fejlesztésére összeállt önkormányzati és intézményi tagokból álló konzorciumok képviselői a rendezvények lebonyolítására meghirdetett közbeszerzési eljárásban nyertes cég ügyvezetőjével közösen írták alá a megvalósítási szerződést a dombóvári Városháza Ujváry-termében október 26-án.

- A mai napon elérkeztünk egy nagyon rögös útnak az egyik fontos állomásához - emelte ki Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere. - A két EFOP-os programnak az a célja, hogy a résztvevők a korábbiaknál aktívabbá tegyék a települések közösségi életet, bemutassák az ott lakóknak azt, hogy mennyi értelmes dolgot lehet összehozni egymással karöltve. Hisszük azt, hogy a különböző rendezvényekre ellátogatók felismerik azt, hogy az általunk kínált programok a saját érdeküket szolgálják. Az elsősorban az egészséges-sportos életmódot népszerűsítő programok miatt volt kötelező az, hogy a térség fekvőbeteg- és járóbeteg-ellátását végző helyi Szent Lukács Kórház nemrégiben létrehozott Egészségfejlesztési Irodájával együtt kell működnünk. Annak munkatársai minden rendezvényre el fognak látogatni és tervezett tematikájuk szerint végzik majd a Dombóváron és a környékbeli községekben élők egészségének megőrzését célzó tevékenységüket. A pályázatok szempontjából fontosnak tartom kiemelni azt, hogy öt település működik együtt. Igazi partnerséget tudtunk felmutatni akkor is, amikor a pályázat szakmai tartalmában megállapodtunk és most is, hogy a programok lebonyolítására meghirdetett közbeszerzési eljárásban nyertes céggel, a Ferling Kft-vel közösen elkezdjük a megvalósítást. Remélem, hogy a végén arról számolhatunk be, hogy Dombóvár, Döbrököz, Szakcs, Lápafő és Várong lakossága lesz a nyertese az Európai Unió által támogatott pályázatnak.
- Régi vágyunk az, hogy a dél-dunántúli régióban szolgáltathassunk és valósíthassunk meg színes programokat - mondta Ferling József, az általa 27 éve Pécsen létrehozott és azóta működtetett, a rendezvényszervezéstől a webes fejlesztésen át a médiakommunikációig terjedő széles palettával foglalkozó ügynökség vezetője. - A legtöbb, amit ezek a programok adhatnak az az, hogy különféle találkozókkal, közös élményekkel, valamint az átadott tudás befogadásával összekovácsolják az egymás közelében lakó embereket, megmutatják számukra a dombóvári kistérségnek az élhetőségét és a legkülönbözőbb módon járulnak hozzá az érintett települések fejlődéséhez.
Az EFOP 1.5.3-16-2017-00063 számú, a „Humán szolgáltatások fejlesztése a dombóvári kistérségben”-pályázat hét konzorciumi partnerének képviselője -Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, Farkas Edit, Döbrököz polgármestere, Récsei Gábor, Szakcs polgármestere, Brunner Dezső, Várong polgármestere, Bognár Dezső, Lápafő alpolgármestere, Ligorovics Zsolt, a Dombóvári Roma Önkormányzat elnöke és Horváthné Gyánó Bernadett, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény igazgatója szignálta a Ferling Kft-vel kötött 58.514.000 forint összegű megállapodást.
Az EFOP 3.9.2-16-2017-00047 számú, a „Humán kapacitások fejlesztése a dombóvári kistérségben”-pályázat hat konzorciumi partnerének képviselője -Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, Farkas Edit, Döbrököz polgármestere, Récsei Gábor, Szakcs polgármestere, Brunner Dezső, Várong polgármestere, Bognár Dezső, Lápafő alpolgármestere, valamint Horváthné Gyánó Bernadett, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény igazgatója írta alá a Ferling Kft-vel kötött - összesen 139.995.600 forintról szóló - szerződést.

2018 OKT 30 14:46:20/