Pápai áldás a remekművekért
Az 1910-ben Erdélyben született László Gyula régész-történész-képzőművész „Amikor beáll a csend” című adventi kiállítását a helyi plébános, dr. Hegedüs János ajánlotta november 27-én a Tinódi Ház Majoros Galériájába ellátogatóknak. A vendégek között jelen volt a művész fia, László Zoltán is, aki az életmű gondozója.

A tárlatnyitón a római katolikus plébánia gyermekcsoportjának tagjai először Ludwig van Beethoven „Örömódáját” játszották el zongorán, majd fuvola- és gitárkísérettel énekeltek.

- Adventre készülünk, az Úr eljövetelére várakozunk - emelte ki köszöntőjében dr. Hegedűs János plébános - Ennek az ünnepi időszaknak az a legnagyobb ígérete, hogy maga a teremtő Isten is várakozik, mégpedig arra, hogy velünk, emberekkel találkozzon. Ez a legcsodálatosabb kitüntetés, amit átélhetünk, megtapasztalhatunk.

László Gyula hagyatékából ezúttal az érdeklődők az ács fiának evangéliumát bemutató sorozatot tekinthetik meg, mely Krisztus éveinek számával - a harminchárommal - megegyező számú linometszetből áll. Az életművet gondozó László Zoltán elmondta, hogy édesapja 8-10 év alatt alkotta meg a képeket, melyeket elküldött II. János Pál pápának, aki viszonzásul egyházfői áldást adott neki és családjának.

A kimagasló tudományos életműve, valamint iskolateremtő munkássága elismeréseként többek között Széchenyi- és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett László Gyula - aki több irányzatot is művelt - hihetetlen biztonsággal rajzolt tussal, ceruzával és tollal is, de szívesen készített rézkarcokat is.

Kiállítása december 22-ig látogatható.


2017 DEC 05 10:34:15/