Szépségből szörnyeteg
Szemtanúk és videófelvételek szerint rendőrök vettek őrizetbe augusztus 17-re virradó éjjel egy volt dombóvári roma önkormányzati vezetőt. Az 58 éves férfi autójában késsel kényszerített egy 10 esztendős kislányt a vele való nemi aktusra. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Elemér ellen.

Szemtanúk szerint augusztus 17-re virradó éjjel a rendőrök szinte darabjaira szedték a közéleti szereplő gépkocsiját, feltehetően DNS-mintákat kerestek, éjjel pedig őrizetbe is vették őt. Az Erzsébet utcában lakók közül valaki még élő videóban is közvetítette a Facebookon azt, ahogy a rendőrök elvitték a „Szépség” becenevű férfit, ezt a bejegyzést azóta törölték, mert személyiségi jogokat sért.
H. Elemér a helyi Fidesz nagy támogatója és ez kölcsönös. Az ügy kipattanásakor a város polgármestere, Szabó Loránd Facebook-oldalán arról írt, hogy „Az éjjel letartóztattak egy helyi közéleti személyt, akivel kapcsolatba hozható, hogy egy kislányt rontott meg. A férfi a Fidesz belső köreihez tartozik, többször kijelentette, hogy indul a következő önkormányzati választáson, melyet egyszer sem cáfoltak a helyi fideszesek”.
A megrendült édesapa arról számolt be, hogy a férfi még június elején filmnézés ürügyén autójába csalta lányát, aztán a belülről bezárt járműben kést szorított annak nyakához és azt követelte tőle, hogy vegye le a bugyiját, miközben azzal fenyegette, ha bárkinek el meri mondani, az egész családját megöli. A férfi aztán megerőszakolta a lányt, akinek később sikerült kiszabadulnia a gépkocsiból.
Az apa a Dombó TV-nek nyilatkozva elmondta azt is, hogy lányát rendkívüli módon megviselték a történtek, teljesen megváltozott, pszichológushoz is vitték, aki szerint szinte teljesen bizonyos, hogy mindenben igazat mondott.
A Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat mostani elnöke, Ligorovics Zsolt arról beszélt, hogy H. Elemérnek ez nem az első ilyen ügye lehetett, konkrétumként egy 2015-ös esetet említett meg. Elmondása szerint akkor egy helybeli magyar famíliát ért hasonló atrocitás, az érintett állítólag az édesanyát fenyegette meg, hogy ha bármi napvilágra kerül, akkor „az egész család feje kosárban végzi”. Ligorovics Zsolt arra kérte az érintetteket, hogy jelentkezzenek nála, a város polgármesterénél, vagy a hatóságoknál és segítsék felderíteni ezt az évek óta húzódó szörnyű ügyet.
A nemi erőszak elkövetésének megalapozott gyanújával kapcsolatos további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

2018 AUG 21 12:05:25/