Természeti kincsek Kurdon
A leendő natúrpark területén lévő településen a napokban végzett bejárásnak köszönhetően értékes leletekre bukkantak a szakértők. Az agyagfal olyan 8 millió éves maradványokat tartalmaz, mint például a szívkagyló, folyami kagyló és a bödöncsiga.

Dr. Sebe Krisztina a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Földtani és Meteorológiai Tanszék adjunktusa a bejáráson elmondta, hogy amit itt találtunk az tökéletesen a kurdi faunának a reprezentánsa.

Az egyik legfeltűnőbb faj, az eleven szülött csiga, melyet 120 évvel ezelőtt Kurdról jegyeztek fel, így nevét is a településről kapta, mely Viviparus kurdensisként szerepel.

A szakértő továbbá kifejtette, hogy 11 és fél millió évvel ezelőtt a Kárpát-medencét még tó borította, Burgenlandtól egészen Erdélyig. A legnagyobb kiterjedésében három Magyarországnyi méretű volt, majd körülbelül négy és fél millió évvel ezelőtt tűnt el. A Pannon tóból már körülbelül 800 puhatestű csigát jegyeztek fel, a biológusoknak is az egyik kincsestára, amely a késő miocén időszakból megmaradt. A földtani alapszelvénnyé nyilvánítás nagyon fontos, hiszen így próbálják megvédeni ezeket a rejtett kincseket.

A bejáráson több neves szakember közreműködésével zajlott, jelen volt Vincze Péter Földművelésügyi Minisztérium vezető főtanácsosa, Dósa Henrietta Földművelésügyi Minisztérium vezető-tanácsosa, Havasi Ildikó a Duna-Dráva Nemzeti Park geológiai referense, Krivánné Horváth Ágnes a Magyarhoni Földtani Társulat ügyvezető igazgatója, dr. Kiss Gábor a Magyar Natúrpark Szövetség szakértője, Pintér Kata a Dombóvár Város Önkormányzata természetvédelmi referense, Fóris Dóra a Dombóvár Város Önkormányzata környezetvédelmi szakértője, Szabó Loránd  Dombóvár polgármestere és Müller János Kurd község polgármestere is.

A területet még régebben Szabó Loránd polgármester fedezte fel, viszont előtérbe a tavaly ősszel kezdődő natúrpark előkészítése közben került sor. Müller János Kurd polgármestere úgy gondolja, hogy ezeket a geológiai feltárásokat minél szélesebb körben megismertetni az érdeklődőkkel.

2017 MÁJ 19 13:19:06/