Túrával temették a telet
Dombóvár és Döbrököz önkormányzatának szervezésében három turnusban induló téltemető túrával intett idén búcsút rengeteg vállalkozó szellemű résztvevő a fagyos évszaknak február 27-én.
A túra az I. világháború vasúti nyomvonalának egy szakaszán haladt keresztül, ahol jelenleg tájékoztató táblák és nagy csaták, ütközetek helyszínére és időpontjára emlékeztető szimbólumok idézik fel a múltat az arra járóknak. A táblák forrásául Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiája szolgált, grafikai tervüket Őri Gábor  készítette. A nevezők rövid (Gunaras, 5 km), közepes (Szarvasd, 9,5 km) és hosszú (Nagypáltelep, 16 km) teljesítendő távok közül választhattak, melyek startállomása egységesen a DÖPTE -bázison volt. Minden nevező praktikus ajándékot kapott, (túraevőeszközt és lábmelegítőt) illetve
Nagypáltelepnél tea és kuglóf is várta a legnagyobb utat teljesítőket.

A „Nők Dombóvárért” Egyesület a legkisebbekre is gondolt, délután vidám játszóházi programok várták az apróságokat is a bázison. A leglátványosabb természetesen az idei évben is a közös tánc, majd a Télboszorkány és párja, a gonosz Fagykirály elégetése volt. Ezt követően a kiszebábok hamvait a Konda-patakba szórták és vízre bocsátották az emlékezés koszorúját is. A nap végén a jelentkezési sorszámok alapján értékes meglepetéseket
is kisorsoltak a túrán részvevők között. A téltemetés mellett a Természetesen Dombóvár csapata és a Dombóvári Pálinkabarátok köre e napon rendezte meg pálinka- és párlatversenyét, amelynek célja a nemes nedű kulturált fogyasztásának népszerűsítése. A független, szakértő zsűri 3 kategóriában a 3 legjobb főzetet díjazta a beérkezett közel 50 darab minta közül. Törköly kategóriában Márfai Attila vehette át az első díjat, míg a párlatok közül Lévai László az első és a harmadik helyezett elismerését is hazavihette. Máté Zoltán mind a négy benyújtott kóstolója arany minősítést kapott, emellett a 2015. évi
meggypárlatával az év pálinkatermelője díjat is kiérdemelte.


2016 MÁR 02 08:59:03/