Újrahasznosított burkolat földút helyett
Új burkolatot kapott több újdombóvári utca is, a Radnótiból nyíló Szigligeti, Munkácsy Mihály, Bethlen Gábor, Vak Bottyán, illetve a Mikes Kelemen utca. Az itt lakóknak eddig többek között földúton kellett közlekedniük, így már időszerű vált a felújítás

A korábbi göröngyös, rossz minőségű burkolat igencsak megkeserítette az újdombóváriak életét és még az autóikat is rendszeresen próbára tette. A környéken élőknek azonban már nem kell aggódniuk járműveik épségéért, hiszen hivatalosan átadták a frissen elkészült útburkolatot a napokban.


Mivel egyre több ház épül, egyre többen élnek az érintett utcákban, így nem lehetett tovább halogatni a felújítást. Az önkormányzat júliusban döntött a 8,2 millió forintos beruházásról. Az új burkolat nem hagyományos aszfaltút, hanem újrahasznosított anyagból készült. Ez elsősorban személygépkocsi forgalomra alkalmas, amit hosszú ideig megbízhatóan tudnak majd használni az itt közlekedők. Nehéz járművek azonban nem hajthatnak be ezekre az útszakaszokra. A Tamásiból érkező kivitelező több, mint 650 méter hosszú szakaszt újított fel.


A környéken élők rendkívül örülnek az akadálytalan közlekedésnek, ráadásul az új burkolatnak köszönhetően az autók már nem hordják a sarat és a port.


2016 AUG 19 17:14:22/