Várják a hazai és külföldi vendégeket
2010.03.08.  forrás: Dombó-Hírszolgálat  megtekintések száma: 81
A dombóvári kistérség ismét részese volt a március 4. és március 7. között a budapesti Hungexpo Vásárközpontban harmincharmadszor megrendezett Utazás Kiállításnak.
A legjelentősebb hazai idegenforgalmi seregszemle külföldi díszvendége ezúttal a magyarok körében igen népszerű utazási célpont, Törökország volt.
Az Utazás 2010 Kiállítás kiemelt témájául - összhangban a Magyar Turizmus Zrt. belföldi kampányával - a Fesztiválok Évét és ezen belül az idei esztendő legkiemelkedőbb rendezvényét, az „Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010”-programot választották.
A dombóvári kistérség az említett projekt és a Dél-Dunántúl közös standján jelent meg. Annak két fő attrakciója közül az egyik természetesen az „Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010”-program volt, a másik pedig a mohácsi busójárás, amit az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének részévé nyilvánított nemrégiben.
A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás az általa működtette Dombóvári Kistérségi Tourinform Iroda mellé társkiállítónak megnyerte a gunarasi Hotel Európát, a Termál Panziót, az Anna Apartmant, az Engert Magánszálláshelyet, valamint a Hotel Dombóvárt, illetve a dombóvári kórházat és rendelőintézetet működtető Szent Lukács Egészségügyi Kht-t. Az a Művelődési Ház Nonprofit Kft. által szervezett két rendezvény - a Pál-napi Vigasságok és Nemzetközi Diákszínjátszó Találkozó - is bemutatkozási lehetőséget kapott, melyekkel a város kapcsolódik az „Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010”-programhoz.
A kiállítás szakmai napjára a Kék Csillag Kistérségi Turisztikai Egyesület elnöke, Tigelmann Péter, néhány vendéglátó, a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Pintér Szilárd és több település polgármestere is ellátogatott.

Brunner Dezső, Várong polgármestere, Pintér Szilárd, Jankóné Leibing Rita és Récsei Gábor, Szakcs polgármestere (balról jobbra) a dombóvári standrészen

- Az érdeklődők leggyakrabban a gunarasi fürdőről és annak szolgáltatásairól, a szálláshelyek minőségéről, a város és a környékbeli falvak kulturális és természeti értékeiről, valamint az idei rendezvényekről kértek információt - mondta el Jankóné Leibing Rita, a Dombóvári Kistérségi Tourinform Iroda vezetője, aki az idegenforgalmi seregszemle négy napja alatt ellátta a kiállítók szakmai képviseletét.

Ingyenes, karitatív szolgáltatást nyújtanak

2010.09.07 - A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája ingyenes jogsegélyszolgálatot nyújt az eladósodott vagy nehéz helyzetbe került családok részére.

Nyárbúcsúztató utcabál

2010.08.31 - Utcabállal búcsúztatták a nyarat az Ivanich utca lakói. A példás összefogás eredményeképp minden korosztály remekül szórakozott.

Latin hangulat és capoeira a Szállásréti tónál